VILÁGNÉZETI BLOG
Vannak pillanatok, amikor nyugtalanul kavarognak bennem a gondolatok. Valahol messze a távolban, a múltban járnak. Lelkem emlékei repítenek vissza, egy régi álomba. Álomba egy nyárról, mely forró volt és oly perzselő, mint a nap felszíne. Bár forróság volt, mégis árnyas fák adtak előle rejteket. Menedéket nyújtva egy érzésnek, mely új volt még számunkra. Vigyáznom kellett … Olvass tovább
Álom volt számára az első gyönyörű naplemente, mint egy csodálatos érzelmi színkavalkád. Ezernyi színbe burkolt végtelenül lágy érintés volt, mely andalítóan mámoros hangulatba hajszolta boldogságra vágyó lelkét. Így látta ezt ő akkor. Egy festő szemével, ki a lenyugvó nap sugarát ecsetjeként használta, éppen megpihenni készülő égi festővásznán. Meleg tónusú színeket keverve ki palettáján, egy békésen … Olvass tovább
Régebben valaki azt mondta nekem, hogy nem szabad álmok és emlékek között élni. De butaság, ez nem így van. Hiszen mind ott élünk születésünk óta. Álmok és emlékek már a világ kezdete óta léteznek, egyszerre születtek a fénnyel és a melegséggel. Régen, talán az első csillag belsejében. Az első csillag volt az, aki álmodott, hogy … Olvass tovább
Esett. Talán már órák óta, mégis nyugodtan és békésen állt a szürke ég alatt. Nem volt esernyő nála, amivel felfoghatta volna az ég könnyeit, melyek lassan ereszkedtek alá a szomorú felhőkből. Szerette ezt az érzést. Ilyenkor mindig megtisztult és megnyugodott tőle. Elmosta az eső a gondjait csakúgy, mint a koszt és az út porát. Megszűrte … Olvass tovább
Azóta is figyelte, a legutóbbi találkozásuk óta. Bár közben évek teltek el és látszatra nem változott semmi körülötte, ő mégis szemmel tartotta. Kereste az alkalmat, amikor végre eljön az ő ideje. Amikor végre megkaphatja azt, amire évtizedek óta vágyott. Évtizedek. Milyen furcsán cseng ez most. Nem értette. Máskor csak szempillantásnak tűntek számára a századok, nem … Olvass tovább
Szeretem a szelet, mert szabad, független és kissé hóbortos is talán. Néha elviselhetetlenül hideg tud lenni. Kemény, zord arccal rohan a világban, nem törődve senkivel és semmivel. Ilyenkor nem lehet megállítani és lecsillapítani a dühét. Várni kell, hogy alábbhagyjon kissé a haragja. Lassan nyugszik csak le, és talán haragszik is magára, miközben fáradtan fújja tovább … Olvass tovább